2011. 09. 14.

Cionisták és zsidók - mi a különbség?

Ki a zsidó? Ki a cionista?
Sokszor óriási zavar van a kettő összemosásából és egy kalap alá van véve a kettő, pedig óriási különbségek vannak a kettő között!
Kezdjük az értelmezést a legelején.


A FARIZEUSOK
Kre. 1 000 évvel a zsidókon belül már létezett egy másik vallási közösség a farizeusok , akik a különféle zsidó szentiratokat írták, másolták. A Tórák másolásán kívül ők őrizték és ápolták ezeket az írásokat. Írástudók lévén abban az időben igen nagy tisztelet övezte őket a vallásos zsidók körében. Tiszteletük olyannyira nagy volt, hogy gyakran választottak be nem egy farizeust a zsidó vallási vezetők közé. Ezáltal hatalmuk és befolyásuk idővel igencsak nagyra nőtt.
Befolyásuk olyan mértékben megnőtt a zsidókon belül, hogy később már mint ítélethozó bírák címen is tevékenykedhettek. Persze hatáskörük csakis kizárólag a vallási ügyekre korlátozódott. Nem is egy ízben a római provinciák kormányzói, helytartói, kértek ki véleményt a farizeusoktól bizonyos zsidó vallási ügyekben, mivel a rómaiak nem ismerték és nem látták át a sokszorosan átírt szabályokat és törvényeket. Ez által a farizeusok még közelebb jutottak a római császárhoz, akitől pozíciójuk megerősítését remélték. 
A Kre. VI. században Nabukodonozor babiloni király lerohanta és a földdel tette egyenlővé Judeát és Babilonba deportálta a zsidókat. Ebben az idegen és nagyon ellenséges országban a zsidók nagyon kellemetlen szituációba kényszerültek, mivel hitük eddig nem tapasztalt kihívás elé került. 
Itt jelennek meg a farizeusok most már nem csak mint a szentírások ápolói, őrzői, hanem mint a zsidó szentírások újra értelmezői. 
A farizeusok szerint nem 1 hanem 2 isteni kinyilatkoztatás létezik a zsidókra vonatkozva. Az egyik a Mózes-féle írott törvény, amelyet a Sínai-hegy csúcsán kapott a zsidóság. A másik a szóbeli hagyomány, amit az a 70 bölcs birtokolt, akik odaértek a hegy aljához, de tilos volt tovább menniük. A farizeusok tanítása szerint a szóbeli hagyomány sokkal terjedelmesebb és részletesebb kinyilatkoztatást tartalmazott, mint a Mózes által közvetített írásos törvények. A zsidók a szóbeli hagyományú törvényeket tisztelték jobban és ez is terjedt el a vallásos zsidók között. 
Jézus pont ezeket az íratlan hagyományokat ítélte el és a farizeusokról azt állította, hogy a törvényeket megsemmisítették, és hogy a farizeusok a zsidókon belül a legveszélyesebb vezetői réteget képezték.
Miután a Római Birodalom lerombolta Jeruzsálemet, a Zsidó Enciklopédia a farizeusok új szerepét így írta le: minden zsidó ügy elbírálását a farizeusok kezébe adnak.
Ettől kezdve a zsidók életét a farizeusok irányították és alakították ki minden kor számára.
A judaizmus - a babiloni visszatérés után - még 1 000 éven át formálódott a farizeusok vezetése alatt. Ezek voltak azok a farizeusok, akik keresztre feszítették Jézust. 
A Babilonban kidolgozott farizeusi Talmud vette át és irányította ettől fogva a zsidók mindennapjait minden korban.
A zsidók ez által hitehagyottá váltak. Megtagadták azt a magas fokú erkölcsi és etikai isteni kinyilatkoztatást, amit Mózes közvetítésével Istentől kaptak a Sínai-hegynél.

FARIZEUSOK = CIONISTÁK (?)
A farizeusok irányította zsidó nép lassan teljesen átveszi a farizeusi törvényeket és ezzel potenciális veszélyt jelenthet az emberiségre nézve...

A többi legyen egy kis gondolkozni való az olvasók számára!


források:
Ószövetségi Biblia
Újszövetségi Biblia
Talmud
Zsidó Enciklopédia

IMA A BOLDOGASSZONYHOZ

Mi Anyánk Univerzum királynője, ki a Földön vagy. Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod. Miképpen Benned, azonképpen bennünk is. S ahogy mindennap elküldöd a Te szereteted angyalait, úgy küldd el hozzánk ma is. És bocsásd meg a bűneinket, melyet a Te tested oltára a Természet ellen követtünk el. Miképpen mi is jóvátesszük azzal, hogy meggyógyítjuk a Földet. És gyógyítsd meg a szíveinket, szabadíts meg minden rossztól.

Mert Tiéd a Föld, a gyümölcs, az állatvilág, az emberi test, a szerelem, a szépség, és az öröklét.

Mindörökké, Ámen.

NIMRÓD KIRÁLY SEGÍTSÉGŰL HÍVÁSA

szólítom a Hold istenét, akit úgy neveznek: Ősúr.

szólítom a Mars szellemét, akit úgy neveznek: Hadúr.

szólítom a Nap erejét, akit úgy neveznek: Arany Atyácska.

szólítom a Vénusz istennőjét, akit úgy neveznek: Boldogasszony.

szólítom a Merkúr szellemét, akit úgy neveznek: Világügyelő Fiú.

szólítom a Jupiter szellemét, akit úgy neveznek: Magyarok Istene.

szólítom a Szaturnusz istenét, akit úgy neveznek: Öregisten.

Nap Párduca, szittyák dicső királya ébredj fel, jöjj el újra! Boríts fényt szent hazánkra!

INDIÁN SZENT TANÍTÁSOK

1. Tiszteld a Föld Anyát, és a másik három emberi faj bőrszínét!
2. Óvd a Föld Anyát és teremtményeit!
3. Becsüld a többi élőlényt, és hagyd, hogy ők is becsüljenek téged!
4. Légy nagyvonalú, mer ez az, ami segít túlélni! Adj hálát az életért a Teremtőnek!
5. Szeress, és vívd ki, hogy szeressenek!
6. Légy alázatos! Az alázat a bölcsesség és az értelem ajándéka!
7. Mindig légy kedves magaddal és másokkal!
8. Részesülj az érzésekből és a személyes kapcsolatokból!
9. Légy becsületes magaddal és másokkal!
10. Tartsd be ezeket a törvényeket, és tartasd be a többi emberrel is!

HAMÍS TANÍTÓK, ÁLMESTEREK ISMÉRVEI

1. A hamis tanító nem várja, hanem begyűjti a tanítványokat.
2. A hamis tanító tanításának középpontjában nem a Tan, hanem ő maga áll.
3. A hamis tanító a belsőről beszél, de a külsőre figyel.
4. A hamis tanító szeretetről és megbocsátásról beszél, mindaddig, amíg érdekei nincsenek veszélyben.
5. A hamis tanító hízeleg a tanítványainak, míg az igazi számon kérni, dorgálni is tud.
6. A hamis tanító nem kivívja, hanem kiköveteli a tanítványok tiszteletét és odaadását.
7. A hamis tanító szegénységet és szerénységet hirdet, de jól megél a hívek áldozatkészségéből.
8. A hamis tanító minduntalan saját küldetésére, kiválasztottságára hivatkozik.
9. A hamis tanító fennen hirdeti, ő már mentesült a földi élet törvényei, a Karma és az újjászületés alól.
10. A hamis tanító fél a többi tanítótól. A hamisak riválisai, az igaziak leleplezői lehetnek.
11. A hamis tanító fejlődésről beszél, de ő maga nem fejlődik.
12. A hamis tanító híveit, titkokkal, csodákkal, "fizeti ki".
13. A hamis tanító azt hirdeti, hogy az ő áldása, beavatása garancia a tanítvány fejlődésére.
14. A hamis tanító magához öleli a nála gyengébbeket, de eltaszítja az erősebbet.
15. A hamis tanító nem magyarázatot ad, hanem tekintélyekre hivatkozva vakhitet követel.
16. A hamis tanító a saját útját hirdeti a legigazabbnak minden út közül.